10/28/2020

Készülődés a beültetésre (2020.november)

(Bár ez a bizonyos első beültetés nem sikerült, de a későbbiekről már nem írtam, ezért ezt itt meghagyom emlékül a blogon.)

 Két nap múlva érkezik hozzánk egy kis Vendég. Hozza a kis cókmókját és beköltözik a méhembe, ahol legjobb tudomásom szerint még senki nem lakott. Vendéget várunk és abban bízunk, itt marad bent még úgy kb 38-40 hétig. Mennyivel könnyebb lenne, ha a méhem egy szoba lenne, amit takarítanom és csinosítanom lehetne most a várakozás napjaiban. Kipróbálgatnám, melyik díszpárnák, textíliák, szobanövények mutatnak jól, ebben jó vagyok. Bárcsak ilyen egyszerű lenne. Ehelyett vitaminokkal, superfoodokkal, jógával, vezetett meditációkkal "csinosítgatom" a kis vendégszobát, a testemet, és nem koszolom alkohollal, kávéval, cukorral.  De ez nem olyan sima ügy, mint párnákat és növényeket rendezgetni. Sötétben tapogatózunk, vajon mi tesz jót és mi felesleges babona. Vajon számít ez egyáltalán vagy csak magamat nyugtatom meg vele? 

Tudományos videókat néztem a napokban, ahol elmondják, hogy igazából az embrión múlik. Neki kell erősnek, egészségesnek, túlélőnek lenni. A méh egy ellenséges közeg, mondta egy aranyos doki bácsi egy videóban ma, de ez így van rendjén, hiszen meg kell védenie magát a kórokozókkal szemben. Az embriónak viszont ügyesen ki kell kommunikálnia a méh felé, hogy helló, engem ne nyírj ki, én leszek a kisbabád és én ide beköltözöm. 

Egy könyvben ("Mielőtt megszülettél"c.) a beágyazódást inváziónak hívják. Mert az embrió tömegmészárlást hajt végre a méhfal sejtjein. Így ágyazódik be: utat tör magának. Brutálisan hangzik, de engem cseppet sem zavar. Úgy szeretném, ha tudná: mindenem az övé. Öljön meg annyi sejtet, amennyit akar, vegyen el a testemből bármit, amire szüksége van, csak maradjon velünk. De mindegy, mit mondok vagy gondolok, végül csak rajta múlik, hogy elég erős-e. Már élete 6. napján meg kell harcolnia az életért és nem tehetek mást, mint bízok benne. Tulajdonképpen passzol a képbe: olyan anya szeretnék lenni, aki bízik a gyermeke képességeiben és nem akar mindent helyette kontrollálni. De azt gondoltam, hogy ilyesmit majd csak évekkel később kell átélni, mikor elmegy oviba és én nem lehetek ott non stop, hogy megvédjem, hát magának kell kiállnia magáért. De nem, ez már most így van. Hiába képzelem, hogy vendéget várunk és biztonságos, meleg kuckóba fogadjuk őt, a valóság az, hogy neki küzdenie kell az életéért. Tulajdonképpen az immunrendszerem ellen. De mégis valahol kell, hogy számítson, hogy én azt akarom, hogy nyerjen. Oda akarom adni magam teljesen Neki. A testem az övé, már régóta. Itt áll üresen a szobája és csak arra várunk, hogy beköltözzön.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése