Kampánycsend

 Talán mindenki útján eljön egy pont, amikor azt érzi, hogy egy hajszál választja el attól, hogy konkrétan bedilizzen. Egyszerűen túl sokat gondolkoztam a témán. Néha azon kaptam magam, alig várom, hogy dolgozzak, mert az az egyetlen időszak, amikor nem ezen gondolkozom. Szuper, hogy szeretem a munkám, de ha az a legjobb rész a napban, akkor az életemben valami nem stimmel. Nem történt semmi extra. Szimplán csak rápörögtem a témára, de annyira, hogy már nem az akaratom, hanem a centrifugális erő vitt tovább, én tehetetlenül pörögtem és pörögtem. Ekkor határoztam el, hogy 1 hét teljes baba-projekt csendet irányozok elő magamnak. Ezt hívtam így: kampánycsend.

Értem van és tőlem van. Ajándék tőlem magamnak. Egy szabályrendszer, amit kitaláltam és hétfő reggeltől vasárnap estig életbe léptettem. A szabály igazából annyi volt, hogy nem olvasok és nem beszélek a babavárás témáról egy hétig. Mindez magával hozta, hogy hiába érkezett meg pont a héten az IVF könyv, nem nyitottam ki. Nem olvastam el a fb csoportok posztjait. Bár voltak gondolataim, de nem osztottam meg sem a férjemmel, sem a barátnőimmel. Itt sem írtam. Nem gugliztam semmire a témában. Nem csináltuk a termékenységi jógát, nem csináltam reggel és este a babaváró meditációkat. A vitaminokat sem lelkiismeretesen szedtem, csak úgy kábé (elég szarul is fest a vitaminos füzetben a sok pipálatlan rublika, de hát most már ez van). Sőt, még egy üveg bort is elfogyasztottunk ketten és 3 szál cigi is valahogy bekerült a képbe. Magyarán úgy csináltam, mint aki nem is tervez babát. 

Erőltetés volt részemről, főleg az első napokban. De idővel könnyebb lett és tényleg pár nap után már nem ekörül forgott minden gondolatom. Pihentem. Agyban. Nagyon-nagyon hálás vagyok magamnak, hogy ezt meg tudtam adni - szóismétlés - magamnak.   

Most újra hétfő reggel van, újra lelkiismeretesen ülök a vitaminos füzet fölé, külön polcra, központi helyre pakoltam a babás könyveinket, és szépen összerendeztem új mappába az összes eddigi orvosi papírunkat. Mához két hétre megyünk az új dokihoz, az új kórházba, abban a reményben, hogy már a kövi ciklusban elkezdhetjük a lombikot. Feloldottam a kapmánycsendet, de törekszem arra, hogy egyensúlyban tartsam magam, ne billenjek át megint a túlpörgés oldalára. 

Nyugalom

Nyugalom. Furcsa vendég nálunk. Nem ez az első szó, ami a mesterséges megtermékenyítésekről és beültetésekről eszünkbe jut. Most mégis itt van. Valószínűleg a napi többszöri termékenység-meditációk eredménye és a jógáé és a szerelememé: nem aggódom már.

Tény, hogy nem tudom, ez az inszem lesz-e életünk új fejezetének kezdete, vagy kell még egy kör és még egy kör és még nehezebb körök. De ez valahogy most nem tűnik fontosnak. Nem zavar, hogy nem láthatom, mi vár ránk a következő kanyar után. Mert maga az út már valódinak érződik a lábaim alatt. 

Érzem a lelkemben az átalakulást. Egyre jobban fókuszálok magamra, magunkra. Ezt nevezi az egyik fertility coach "pre-mester"-nek. Készülődünk, lassulunk, hangolódunk a babánkra. Elfogadjuk, hogy nem tudjuk, mikor jön.

A munkám, ami eddig a legtöbb figyelmemet és energiámat magába itta, mostanra kikapcsolódássá vált, amit szeretek, de nem viszek túlzásba. Nem is nagyon jönnek most új emberek. Korábban pánikba ejtett volna, ha csak ennyit dolgozom. Most viszont érzem, így van jól. Biztonságban vagyok - bár ezt naponta át kell gondolnom és megbeszélnem magammal, de lényeg, hogy a végén erre jutok minden nap: biztonságban vagyok. Várom a babánkat, az ajándékunkat, a megtisztelő feladatunkat, a lelket, akinek dolga lesz itt. Készülök, hogy neki adjam a testem, az életem.

Ahogy én készülődöm a láthatatlan függönynek ezen az oldalán, valaki odaát, végtelen szimmetriában velem, ugyanígy készülődik. Nem látjuk egymást, de megtanultam már a gyászaim közepette, hogy a függöny mögött ott vannak mind, akiket itt már nem látunk. 

Kanyarog az út előttünk és alig látunk pár méternél tovább. Talán mindig így van ez és csak illúzió, hogy tervezhetjük az életünket. Felbecsülhetetlen értékű tanulás ez nekem. Jobban a jelenbe tesz, mint bármi más azelőtt. 

Elnézem ezt a képet a kanyargó útról és látom, hogy nem egyedül mendegélek rajta. Minden lépés, amit a szerelmemmel kéz a kézben teszünk, nekem az itt és mostban tökéletesen elég a boldogsághoz.

Virágzás

Egy vezetett relaxáció közben nem annyira jó, ha elkalandoznak a gondolataink, de ma örültem neki, mert jó dolgok jutottak eszembe! Elmesélem!
Egy nyíló virágot "kellett" éppen elképzelni a szívünk táján, amikor felmerült bennem, hogy én most inkább a méhem területén szeretném ezt a nyíló virágot elképzelni.
Innen egy pillanatnyi asszociációs ugrással a Trónok harca első évadában találtam magam, ahol Sansa első vérzését úgy hívják: flowering. Virágzás.
Rádöbbentem ebben a pillanatban - és itt már fogalmam sincs, miről beszélt a hang a relax videóban - hogy igazából az első menstruáció tényleg a virágzást jelenti, vagyis az első virágot, az első megérlelt petét. Milyen csodálatos is a testünk, hogy évtizedeken át minden hónapban virágot hajt! Aztán persze minden hónapban elhervad és elengedjük. Helyet adunk az újnak.
Ilyen a testünk. Virágzunk egész évben.

A testem és én

  Valamiért sosem vigyáztam úgy a saját testemre, ahogyan az állataim testére vigyáztam és ahogyan majd a babánkra is fogok. Valamiért az önszeretet a testem felé nehezen megy. 

Elvileg az aktuális szépségideál keretein belül "csini alakom" van. Mégis valahogy nem tudom szépnek látni. Szeretem fényképezni a főztömet, vagy visszaolvasgatni az írásaimat, de nem szeretem nézni a testemet. Annyi hibáját látom kívül is és ami a belsőt illeti: annyiszor, de annyiszor hagyott már cserben, vagy vallott kudarcot a méhem. Nem igazán tudok már bízni bennem. Olyan, mintha a testem az ellenségem lenne, aki felett győzedelmeskedni akarok a sok vitaminnal, orvosi segítséggel.

És nagyon nehezen, de bevallom itt a senki előtt: Félek a terhességtől, mert nem tudom, vajon jó hely lennék-e valakinek? 

Szeretném olyan szépnek látni a testem, amilyen tökéletesen szépnek a Kiskutyám minden vonását látom, aki tényleg maga a természetes tökély. Szeretném szeretni a saját apró tökéletlenségeimet úgy, ahogy a Férjem testének minden apró részeltét szeretem.

Nem tudom, hogyan kell. Ott kezdem, hogy vezetett relax videókat keresek a témában a youtube-on... Aztán majd beszámolok a fejleményekről.