Búcsúlevél a Meddőségnek

 Kedves Meddőség!

Amikor hivatlanul beállítottál hozzánk, először azt hittem, azt jelented, hogy soha  nem élhetem át a terhesség, a szülés és a szoptatás csodáját, amire egész életemben vágytam. Hónapokba telt elhinnem, hogy nem ezt jelented. Most már csak 8 nap választ el minket attól a terhességi teszttől, amihez eddig a legtöbb reményt űzhetjük. Most szeretnék elbúcsúzni tőled. Meglehet, hogy hamarosan örökre kilépsz az életünkből. De ez nem egy indulatos búcsú. Szeretném megköszönni, amiket adtál.

Hallottam, hogy sok párkapcsolatot tönkre teszel. A miénket megerősítetted. Nem mondom, hogy nem voltak mélypontok. Amikor én vígasztalhatatlanul zokogtam és a világ legjobb férje tehetetlenül ült mellettem. De még ezekkel együtt is őszintén mondhatom, nagyon sokat tanultam az elmúlt 17 hónapban a szeretetről. Megtanultam, hogy lehetek kiszolgáltatott és gyenge és száz százalékosan számíthatok a Szerelmemre, a Társamra. De közben arról is sokat tanultam, hogy mennyire erős vagyok. Hogy sokkal többet bírok, mint gondoltam. Sokkal fegyelmezettebb tudok lenni és bátrabb. Azelőtt nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyű lesz cigi, alkohol, kávé, cukor stb nélkül jól lenni és hogy ilyen egészségesen fogunk étkezni, élni. Miattad kezdtünk el együtt jógázni, ami csodás közös hobbink lett. De meg sem próbálom inkább felsorolni, mennyi apró és nagy dolgot megléptünk, amire te adtál okot és a Kisbaba utáni vágy adott erőt. Mind a ketten egyre jobban vagyunk, mióta az életünkben vagy, mert küzdenünk kellett, fejlődnünk kellett, együtt.

Adtál még valamit, amit úgy érzem, meg kell köszönnöm. Adtál lehetőséget az önsajnálatra. Nem fogok hazudni, én ezt a lehetőséget, ahogy manapság mondják a fiatalok: kimaxoltam. Én fülem hegyéig dagonyáztam az önsajnálatban. Én élveztem a dühömet. Én haragudtam a világra, hogy olyan igazságtalan, hogy másoknak miért jön össze olyan könnyen és nekünk miért olyan nehéz és mennyire nem ezt érdemeljük. Irigy volta és gonosz dolgokat gondoltam másokról. Dagonyáztam az önsajnálatban, néha teljesen elvesztettem önmagam ebben az érzéseben. Most, hogy tőled elbúcsúzunk, most ettől is elbúcsúzom. Onnantól kezdve, hogy tőled elbúcsúzunk, nekem mindenem megvan, amire valaha vágytam. Nincs szükségem semmi másra az élettől, csak tőled szeretnék elbúcsúzni. Nem tudom, milyen lesz önsajnálat nélkül élni. Talán picit félek is tőle. Ahogyan félek attól is, hogy nem leszek olyan jó anyuka, amilyennek képzelem magam... 

Mindennél jobban szeretnénk elbúcsúzni tőled és elkezdeni egy egészen új fejezetet, amiben szintén fejlődünk és erősödünk, de már nem miattad, hanem Őmiatta, aki érkezik hamarosan. Szeretnélek kitessékelni és becsukni mögötted az ajtót. De ki tudja, mit hoz a jövő. Nem tudunk jobbat, mint reménykedni.  Köszönöm, amiket tanítottál. Úgy érzem, téged is kimaxoltunk és készen állunk a következő fejezetre.

 

Tabu téma: a neheztelés

  

   Nem is tudom, le merjem-e írni. Még a pszichológusnál se mertem kimondani. Pedig őszintén úgy érzem, elefánt a szobában, amiről nem beszélünk. Oké, nem olyan nagy elefánt és mindenki elrendezi magában, de valahogy mégis zavar, hogy nem lehet róla beszélni.

   Azokat a nőket érinti, akiknél minden okés, hormonok rendben, peteérés pipa, átjárhatóság pipa, inzulin és pajzsmirigy cuccok pipa, viszont a férjüknek nem igazán jó a spermaképe, így a dokik inszemet, lombikot javasolnak. Nem mondhatom ki hangosan, de az az igazság, hogy ha mondjuk 5x annyi hímivarsejtet termelnének a Szerelmem heréi, akkor lehet, hogy egyetlen inszemet se kellett volna átélnem. Egyetlen darab hormontablettát se kellett volna bevennem és nem lógna a levegőben most az, hogy lombikba fogunk, ami megintcsak hatalmas egészségügyi terhelést jelent. Rettenetesen hangzik, ugye?  Nem szabad ilyesmit hangosan kimondani, hiszen nem szándékosan nem termel eleget és tényleg nem tehet róla. És szeretem. Mindenkinél jobban szeretem Őt.

   De tényleg nem tehet róla...? Tényleg nem tehetne többet? Amikor én fél éven át minden héten, a munkaidőmből lecsípve akupunktúrára jártam, amivel rendbetettük szépen az FSH szintemet, akkor ő csak ült a babérjain és megelégedett azzal, hogy bekapott minden reggel egy darab Profertilt. Pedig már a legelső spermiogram megmutatta, hogy nagyon fejleszteni kéne rajta és én pont ezért kerestem rá akupunktúrás kezelésekre és eredetileg azért mentem, hogy vele szolidarítsak. Csak aztán ő elhalasztotta és úgy is maradt. Nem tudok ezért nem neheztelni. Nem tudom nem gondolni, hogy mozoghatna többet, utánaolvashatna többet. De ez bármikor bárkiről elmondható: tehetne többet. Mindig lehetne többet. Én sem teszek meg mindent - példának okáért nem kell messzire mennünk: itt a kávé az orrom előtt... 

   De nem számít, hogyan csűröm-csavarom az érvelést, a gondolataimat, az érzés megmarad: neheztelek. Beszélni pedig nem szabad róla, mert szeretem és nem akarom bántani. Jól esne más nőkkel megbeszélni, hogy ők is gondolnak ilyeneket. Ezen felül tartok tőle, hogy ha felvetném egy csoportban, jól le lennék torkolva, hogy nem szabad egymást hibáztatni és hogy lehetek ilyen. Úgyhogy marad egy blogbejegyzés, amit egyelőre nem is teszek nyilvánosra. 

Egy dolgot szabad csinálni: Bármit!

   Egy mondat nagyon megmaradt bennem abból a videóból, amit Pataki Zitáék forgattak az inszeminációról. (Örök hála érte Nekik, szuper-értékes kisfilm!) Szőnyi doktorúrral beszélgetve Zita feltette a nagy kérdést: mire figyeljenek, mit csináljanak, vagy ne csináljanak a nők az inszem utáni két hét várakozás alatt. A válasz pedig tömören és egyszerűen így hangzott: "Bármit, ami eltereli a figyelmüket arról, hogy terhesek lettek-e vagy sem!" 

  Úgy vélem, hatalmas empátia és tapasztalat van ebben a megszólalásban a doktorúr részéről. Éreztem, hogy tudja, milyen óriási nyomás alá helyezzük ilyenkor magunkat és talán arról is van szakmai véleménye, hogy ez az öngenerált stressz mennyire káros a folyamatra - bár ez konkrétan nem derült ki, lehet, hogy csak én teszem hozzá.

  Amikor az első nála csinált inszemre készültem, még ennek ellenére is megkérdeztem, hogy akkor most mit szabad és mit nem és a szemembe nézve teljes magabiztossággal azt mondta: nem kell kímélnie magát, nyugodtan élje úgy az életét, ahogyan eddig. (Egy dohányos, bulizós, drogozós, munkamániás csajnak nyilván nem ezt mondta volna, de rajtam látszott, hogy fel vagyok készülve és igazából tényleg arra van szükségem, hogy valaki azt mondja: nyugi. 

  S még ennek ellenére is a harmadik inszem után nem bírtam magammal és feltettem a kérdést az egyik lombikos csoportban, hogy szerintük mehetek-e 2 nappal utána jógázni? Hülyeség volt. Természetesen az emberek fele azt mondta, hogy ne menjek. Tudtam, hogy nincs igazuk. Az emberek másik fele tapasztalatokkal alátámasztva írta, hogy direkte jót tud tenni. Elmentem. De a jóga óra két harmadát azzal töltöttem, hogy paráztam azon, hogy most mekkora nyomást fejtek ki a pocimra és úristen, nehogy most akarjon megtapadni és emiatt ne tudjon... Baromság. 2 nap után még nincs megtapadás és egészen biztos, hogy nem egy végtelenül gyengéd és lassú yin jóga óra miatt nem fog. Mégis féltem. Nagyon nehéz ezeket kikapcsolni, ezért is írok most erről. 

   Mindent meg akarunk tenni és nem igazán van mit. Meleg zoknit és derékmelegítőt hordok, mert a meleg segít a jó vérkeringésben és a jó vérkeringés segít megfelelő állapotban tartani a méhnyálkahártyát. Ugyanezzel a céllal indítom a napot mindig fehérfagyöngy teával - egész megszerettem már az ízét. Szedek D, B, E vitamint, cinket, szelént, Q10-et, omega 3-at, calcium flouratumot, L-arginint és ezek mellett mindent, amit a doki felírt (Utrogestan, Duphaston, Aspirin protect és InoFolic). Nem emelek, nem megyek hegynek föl gyalog, és még sorolhatnám, de igazából mindez teljesen placebó (najó, a vitaminok, hormonok nem) és arra való, hogy megnyugtasson.

   Valójában minden azon múlik, hogy a petesejt és a hímivarsejt egészséges-e. Ha igen és ha találkozniuk is sikerült, akkor ők már intézik a dolgot. A tested pedig bölcsen védeni fogja az ő kettősüket minden áron. Pihenj, katona. Nem tudod elrontani. 

A testem és én

  Valamiért sosem vigyáztam úgy a saját testemre, ahogyan az állataim testére vigyáztam és ahogyan majd a babánkra is fogok. Valamiért az önszeretet a testem felé nehezen megy. 

Elvileg az aktuális szépségideál keretein belül "csini alakom" van. Mégis valahogy nem tudom szépnek látni. Szeretem fényképezni a főztömet, vagy visszaolvasgatni az írásaimat, de nem szeretem nézni a testemet. Annyi hibáját látom kívül is és ami a belsőt illeti: annyiszor, de annyiszor hagyott már cserben, vagy vallott kudarcot a méhem. Nem igazán tudok már bízni bennem. Olyan, mintha a testem az ellenségem lenne, aki felett győzedelmeskedni akarok a sok vitaminnal, orvosi segítséggel.

És nagyon nehezen, de bevallom itt a senki előtt: Félek a terhességtől, mert nem tudom, vajon jó hely lennék-e valakinek? 

Szeretném olyan szépnek látni a testem, amilyen tökéletesen szépnek a Kiskutyám minden vonását látom, aki tényleg maga a természetes tökély. Szeretném szeretni a saját apró tökéletlenségeimet úgy, ahogy a Férjem testének minden apró részeltét szeretem.

Nem tudom, hogyan kell. Ott kezdem, hogy vezetett relax videókat keresek a témában a youtube-on... Aztán majd beszámolok a fejleményekről.

Mi lesz veled erotika?

  Az elefánt a szobában. Amiről még a lombikos-inszemes csoportokban sem beszélünk. Mi lesz a szeretkezésekből, ha a babaprojekt átveszi az uralmat az életünk felett? Ahogy egy kedvenc vloggerem mondta: when lovemaking becomes babymaking. 

   Egy több éves stabil kapcsolatban amúgy is nehéz. Egyszerre legyél dolgozó nő, háziasszony, támogató feleség, barát, rokon, gazdi, és mindezek után éjjel szenvedélyes szerető. Hát, köszönjük szépen, 24 órából áll a nap és jó lenne ebből legalább 6-ot aludni is (mmmm.... inkább 7-et....). Főleg azoknak nehéz - mint nekem is - akiknek a megfelelési kényszer úgy alapból áthatja az életünket. Jó akarok lenni. Mindenben. Oda akarok figyelni. Mindenre. Is.

  Na és akkor erre jön rá az, amikor elkezdi először az ovulációs teszt megmondani, mikor szabad és mikor nem. Utána az andrológus a spermavizsgálat miatt. Majd a nőgyógyász az inszemek és lombikok előtt. Most 3 napig nem szabad, most 5 napig nem szabad, persze mindig pont olyankor, amikor épp hormonálisan nagyonis lenne kedved. Utána az inszem után viszont parancsba adják, hogy tessenek "együtt lenni" még ma este. Nagyon romantikus. Majd jön a várakozás 2 hete, amikor mindent megteszel, hogy támogasd a beágyazódást és félsz, hogy a legkisebb mozgás is ronthatja az esélyeket. Elvileg nem rontja, utánaolvasol, lecsekkolod ötször, de mi van ha...? Mi Van Ha?! Utána jön a nem várt vérzés, a fájdalom, a gyász és akkor is ki a fenének van kedve. Röviden: amikor kedved lenne, akkor le van szabályozva, amikor meg lehetne, akkor mindig van valami.

  Ilyen körülmények között a kapcsolat egyik legfinomabb részét elveszíthetjük. De nem törvényszerű!!! Magunkon inkább kicsit azt figyeltem meg, hogy felértékelődik. Kicsit olyan, mintha távkapcsolatban élnénk, csak ritkán lenne lehetőségünk találkozni. Nehezített pályán vagyunk. De ez önmagában nem jobb vagy rosszabb. Kreativitást igényel. Többet kell beszélnünk róla. Több energiát kell beletennünk, hogy akkor is szerelemmel forduljunk egymás teste felé, amikor kívülről tudjuk egymás orvosi adatait. Igen, azt hiszem, az messze nem "normális", hogy egy férj képben van a felesége méhnyálkahártyájával, ciklusával és tüszőivel eközben a feleség pedig a hímivarsejtek számával, mozgásával, morfológiai és egyéb adataival. Nem annyira romantikus alapból. De lehet az! Tele rakhatjuk ezt a nehéz utat is szerelemmel. Amikor épp nem szabad, akkor is kifejezhetjük, hogy mennyire hiányzik és milyen jó lesz majd, ha lehet - mindeközben nem két külön földrészről csetelünk, hanem egymás mellett fekszünk az ágyban és csak azért nem engedjük meg magunknak, mert így van nagyobb esélyünk a kisbabánkra.  Szerintem ez igenis romantikus és szép. Szeretetből tesszük, hogy nem tesszük.

  Aztán még ott van a férjed és a kis pohár esete. Steril vizelet gyűjtő edény a tisztes neve - már ezt is megtanultuk. Patikában lehet kapni, nincsen benne semmi ciki. Időbe telt, míg rájöttünk - mert sajnos erről sem szokás beszélni - hogy sehol nincs az leírva, hogy a férjednek kettesben kell lennie a pohárkával. Akár otthon, akár az intézményben történik is a pohárkával való elvonulás, szerintem fontos tudni, hogy Te is ott lehetsz és lehet ez is egyfajta szeretkezés. Elég speciális, nem mondom. De lehet erotikus, és lehet tele szerelemmel ez a része is a dolognak.

   A rögtön-jött-a-baba és a becsúszott-a-baba pároknak a szülés előtt és után kell majd először szembesülni vele, hogy a szexualitásuk alkalmazkodni kényszerül a megváltozott körülményekhez. Mi már vérprofik leszünk addigra. Miben is...? Abban, hogy nehezített körülmények között is megőrizzük a szerelmet és egy kis csipetnyi szenvedélyt. Mint egy pici gyertyalángot, amiből tábortüzet lehet gyújtani, ha végre lesz rá idő. Van, hogy jobban megy, van hogy nehezebb. De megyünk szépen előre az úton és igyekszünk.

Nagy László:
Ki viszi át a szerelmet?
"Létem ha végleg lemerűlt,
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantú mezővé a szikla-
csípőket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerűlt,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!"

Bizonytalanság

  A második inszem utáni 2 hetet egészen jól bírtam. Azt mondtam magamnak, várjuk a lottóhúzást és kész. Előre lefoglaltam időpontot HCG vérvételre és az a nap volt az eredményhirdetés napja. Addig pedig egyszerűen mindent jól kell csinálni és nem gondolni az eredményre. Muszáj és kész. Akkor is, ha semmi értelme, mert kiderül majd, hogy nincs macska... illetőleg baba :)

Akkor szembesültem vele, hogy a bizonytalanság miatt érzett feszültség nagy részét elfojtottam, amikor megjött a negatív eredmény és a férjem miután megölelgetett, azt mondta, most elugrik valahova, de 10 perc múlva itt lesz. Nyilvánvaló volt, hogy hozni akar nekem valamit, de nem tudtam, hogy mit és nevetséges módon az volt az a pont, amikor potyogni kezdtek a könnyeim és szégyenkezve motyogtam: "én értem, hogy hozni akarsz nekem valami meglepetést, de nem tudom, mit és én esküszöm nem bírok ki még 10 perc bizonytalanságot". Hát nem aranyos? Előtte 2 hétig könnyek nélkül bírtam, de az a 10 perc már sok volt. Így esett, hogy nem kaptam virágot, de kaptam nagyon sok ölelést és sok-sok zsebkendőt.