A második inszem utáni 2 hetet egészen jól bírtam. Azt mondtam magamnak, várjuk a lottóhúzást és kész. Előre lefoglaltam időpontot HCG vérvételre és az a nap volt az eredményhirdetés napja. Addig pedig egyszerűen mindent jól kell csinálni és nem gondolni az eredményre. Muszáj és kész. Akkor is, ha semmi értelme, mert kiderül majd, hogy nincs macska... illetőleg baba :)
Akkor szembesültem vele, hogy a bizonytalanság miatt érzett feszültség nagy részét elfojtottam, amikor megjött a negatív eredmény és a férjem miután megölelgetett, azt mondta, most elugrik valahova, de 10 perc múlva itt lesz. Nyilvánvaló volt, hogy hozni akar nekem valamit, de nem tudtam, hogy mit és nevetséges módon az volt az a pont, amikor potyogni kezdtek a könnyeim és szégyenkezve motyogtam: "én értem, hogy hozni akarsz nekem valami meglepetést, de nem tudom, mit és én esküszöm nem bírok ki még 10 perc bizonytalanságot". Hát nem aranyos? Előtte 2 hétig könnyek nélkül bírtam, de az a 10 perc már sok volt. Így esett, hogy nem kaptam virágot, de kaptam nagyon sok ölelést és sok-sok zsebkendőt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése