Az egyetemi évek óta jógázgatok (az jó régen volt), hol lelkesen, hol sehogy - de őszintén szólva inkább az utóbbi. Nem is sejtettem, hogy eddig az volt a gond, hogy nem találtam rá még arra a válfajára, ami nekem való. Mint egy szerelem: ha meglátod, tudod, hogy ő az.
A yin a megengedés jógája. Itt nem erőlködünk, nem akarunk, nem "teszünk" aktívan. Helyette felveszünk egy nyugalmas pózt és mély légzésekkel beleolvadunk, átadjuk magunkat annak, ami van. Elfogadjuk a testérzeteinket úgy, ahogy vannak és csak lélegzünk. Ahogyan Echhart Tolle írja az Új Földben: nem címkézzük a dolgokat jónak vagy rossznak. 2-3 percen át ugyanabban a "kicsavart" testhelyzetben maradunk és csak figyelünk, mi történik a testünkben. Jelenlét, légzés. Igazából meditáció.
A kisbabánkért való úton nagyon sok az igyekezet, az akarás, és mindez yang energia. Szükségünk is van rá. Nem tudnánk végig küzdeni az utat csak ying energiákkal. De sajnos könnyű megfeledkezni az egyensúlyról. A yin jóga emlékeztet arra, hogy engedjük azt, ami történik. Nem tudunk mindent kontrollálni és ezért át kell adnunk magunkat annak, ami van.
A kisbabánkért való úton nagyon sok az igyekezet, az akarás, és mindez yang energia. Szükségünk is van rá. Nem tudnánk végig küzdeni az utat csak ying energiákkal. De sajnos könnyű megfeledkezni az egyensúlyról. A yin jóga emlékeztet arra, hogy engedjük azt, ami történik. Nem tudunk mindent kontrollálni és ezért át kell adnunk magunkat annak, ami van.
Látszólag ellentmondás, de sokkal intenzívebben, mélyebben történnek energetikai változások a testünkben, mint egy hatha flow gyakorlat közben és után.
Ebből a kis 10 perces ízelítőből, amit ide beillesztettem, talán nem derül ki annyira. De szombaton és vasárnap elmentünk kipróbálni élőben egy-egy másfél órás yin jóga órát két külön tanárnál. Teljesen más volt a kettő, mégis valahol mélyen ugyanaz.
Nehéz szavakba önteni. Leginkább ahhoz tudom hasonlítani, amit akupunktúrás kezelések után éreztem: intenzívebben áramlanak a testemben az energiák, felszabadulnak érzelmek és valahogy az egész lényem olyan "élőbb".
Többnyire csukott szemmel vagyunk, nem nézzük, ki mit csinál, mindenki befelé figyel. De vasárnap volt egy pillanat, amikor a mellettem jógázó Férjemre néztem és azt éreztem, hogy sokadszorra, újra beleszeretek. Hány ilyen férfi van, aki jógázna velem minden nap otthon és el is jönne órára egy terembe, csupa nő közé, abszolút nem hajlékonyan, mégis lelkesen és nyitottan? Persze mondhatnám úgy is, hogy büszke vagyok Rá és az is igaz lenne, de sokkal inkább azt érzem: szerelmes vagyok. És végülis erről szól az egész, nem? A szerelmünket ünnepeljük abban is, hogy kisbabát szeretnénk, akiben összeolvadnak a vonásaink és történeteink. Ezt nem szabad elfelejteni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése