Nem is tudom, le merjem-e írni. Még a pszichológusnál se mertem kimondani. Pedig őszintén úgy érzem, elefánt a szobában, amiről nem beszélünk. Oké, nem olyan nagy elefánt és mindenki elrendezi magában, de valahogy mégis zavar, hogy nem lehet róla beszélni.
Azokat a nőket érinti, akiknél minden okés, hormonok rendben, peteérés pipa, átjárhatóság pipa, inzulin és pajzsmirigy cuccok pipa, viszont a férjüknek nem igazán jó a spermaképe, így a dokik inszemet, lombikot javasolnak. Nem mondhatom ki hangosan, de az az igazság, hogy ha mondjuk 5x annyi hímivarsejtet termelnének a Szerelmem heréi, akkor lehet, hogy egyetlen inszemet se kellett volna átélnem. Egyetlen darab hormontablettát se kellett volna bevennem és nem lógna a levegőben most az, hogy lombikba fogunk, ami megintcsak hatalmas egészségügyi terhelést jelent. Rettenetesen hangzik, ugye? Nem szabad ilyesmit hangosan kimondani, hiszen nem szándékosan nem termel eleget és tényleg nem tehet róla. És szeretem. Mindenkinél jobban szeretem Őt.
De tényleg nem tehet róla...? Tényleg nem tehetne többet? Amikor én fél éven át minden héten, a munkaidőmből lecsípve akupunktúrára jártam, amivel rendbetettük szépen az FSH szintemet, akkor ő csak ült a babérjain és megelégedett azzal, hogy bekapott minden reggel egy darab Profertilt. Pedig már a legelső spermiogram megmutatta, hogy nagyon fejleszteni kéne rajta és én pont ezért kerestem rá akupunktúrás kezelésekre és eredetileg azért mentem, hogy vele szolidarítsak. Csak aztán ő elhalasztotta és úgy is maradt. Nem tudok ezért nem neheztelni. Nem tudom nem gondolni, hogy mozoghatna többet, utánaolvashatna többet. De ez bármikor bárkiről elmondható: tehetne többet. Mindig lehetne többet. Én sem teszek meg mindent - példának okáért nem kell messzire mennünk: itt a kávé az orrom előtt...
De nem számít, hogyan csűröm-csavarom az érvelést, a gondolataimat, az érzés megmarad: neheztelek. Beszélni pedig nem szabad róla, mert szeretem és nem akarom bántani. Jól esne más nőkkel megbeszélni, hogy ők is gondolnak ilyeneket. Ezen felül tartok tőle, hogy ha felvetném egy csoportban, jól le lennék torkolva, hogy nem szabad egymást hibáztatni és hogy lehetek ilyen. Úgyhogy marad egy blogbejegyzés, amit egyelőre nem is teszek nyilvánosra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése