(Bár ezen az éjszakán végül nem kezdődött el a kisbabánk élete, de szép volt hinni, hogy igen.)
Fekszünk az ágyban gyertyafényben és arra gondolunk, hogy ezekben az órákban fogan meg a gyermekünk. Most rakják össze hihetetlenül okos kis molekulákból a kromoszómáit a sejtek. Elképesztő, honnan tudják, mit, hogy kell? Pedig tudják. Új élet kezdődik. A mi kicsi babánk élete kezdődik. Tőlünk kocsival 17 percnyire egy kórházban. Persze, valaha régen mi is úgy képzeltük, hogy egy szerelmes éjszakán, a saját ágyunkban, gyengédségben és szenvedélyben fog megfoganni. Ehelyett orvosokkal és tűkkel, drága és fájdalmas vizsgálatokkal, terpesztős székekkel és spermaleadással, végül embriológusokkal és high tech inkubátorral fogan most meg. Nem tökéltes, de már régen nem panaszkodunk. A mi csodánknak mi így tudunk lehetőséget adni az életre. Mert tavaly előtt május óta érezzük, hogy valaki jönni akar hozzánk, csak nem talál utat. Küzdöttünk, hogy életet adjunk Neki. Már kicsit sem bánom, hogy nem "a szexeltünk és terhesek lettünk" utat dobta a gép. Ez az út tele volt szerelemmel, küzdelemmel, kitartással, egymás támogatásával, tanulással, fejlődéssel. Hálás vagyok minden nehézségnek, ami külön-külön is jobb emberré tett minket és együtt jobb csapattá. Várunk Téged, te kis ismeretlen-ismerős. Most kezdődik az életed. Két sejtünkből eggyé válasz, valami olyanná, ami még soha nem volt, valaki teljesen egyedivé. Kíváncsian várunk! Pár nap és visszakapunk és attól fogva életed végéig itt leszünk neked annyira, amennyire épp szükséged lesz ránk. Önálló, bátor ember lesz belőled egyszer, ebben biztos vagyok, de most még jó ideig mindentől meg fogunk védeni és annyira szeretni, amennyire csak lehetséges - és még egy picit annál is jobban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése