Ne sajnálj!

 A gyermekért küzdő nőkkel szembeni szánakozás, szánalom, sajnálat egyrészt sértő, másrészt egyáltalán nem indokolt. Nem áldozatok vagyunk, hanem hősök. Képzett és megedzett amazonok, akiket az út sok mindenre megtanított. A magam részéről inkább azokat sajnálom, akik terveikkel ellentétben lesznek terhesek vagy rosszul működő, boldogtalan házasságokba szülnek gyereket. 

Mi két évvel ezelőtt mondtuk ki azt, hogy jöhet a baba. Nyilván azt hittük, már érkezik is. De ma már kifejezetten örülök, hogy nem letten azonnal terhes. Olyan sokat erősödtünk ezen az úton! Én is, a férjem is, de legfőképpen a kapcsolat. Hiszem, hogy a szerelem, amibe beleszületik majd a kisbabánk: a fészek. Ennek a kapcsolatnak a minősége, érzelmi hőfoka a legfontosabb. Persze nagyon szerettük egymást akkor is, amikor 2 éve kimondtuk, hogy jöjjön az a kisbaba, de ég és föld az akkor és most.

Annyi nehézségen küzdöttük át magunkat kézen fogva, egymásra támaszkodva: fájdalom és megaláztatás az orvosi szobákban, előre felmérhetetlen anyagi terhelés, végtelenített, idegőrlő várakozás újra és újra, aztán csalódás, fájdalom, kétségbeesés újra és újra. Közben tanultunk, nagyon-nagyon sokat és minden nappal egyre jobban tiszteljük és becsüljük egymást. 

Ez a szerelem már nem a rózsaszín szemüveg. Kemény köröket végig küzdve tapasztalatból mondom, hogy a férjem a legjobb pasi a világon. Számtalan kínos vizsgálatot vállalt zokszó nélkül. Hiába félt a tűktől és a vértől, mégis megtanult injekciókat szúrni a hasamba, akkor is, amikor már csupa bevérzés volt a hasam. Bármiben számíthatok rá, bármit vállal és végig csinál és nem veszti el a hitét. Sok lombikos társnőmtől hallok hasonlókat, szóval nem csak én vagyok hiper-mázlsita, ez tényleg egy ilyen férfi-képző út is. Szeretem, hogy sok nőnél jobban képben van hormonokkal, vitaminokkal, nőgyógyászati kifejezésekkel, babadolgokkal. Felkészült, kész, kiváló apa-alapanyag.  Úgyhogy semmi kétségem, hogy a szülést és az utána következőket is végig fogja tudni csinálni velem.

Azt hiszem, ha őt kérdeznéd, hasonló bizalommal és tisztelettel lenne felém. Bizony tény, hogy egy sok inszemet és lombikot végigcsinált nőt fájdalommal már nem igen lehet megijeszteni. Úgy bírjuk, mint tevék a sivatagot. Megyünk előre és kész. Egy lombikos apának nem kell azon aggódnia, hogy a gyermeke anyja kellőképpen odaadja-e magát, önfeláldozó lesz-e, gondos lesz-e. Végignézte, hogy már a terhesség 10-20-30%-os lehetősége is milyen erőforrásokat mozgat meg bennünk. Felkészültek, készek vagyunk. 

Mondják néha, milyen szomorú, hogy a gyermekvállalás nincs jogosítványhoz kötve, mint az autóvezetés. Bocsánat a megfogalmazásért, de szexelni bárki tud. Bárki lehet mázlista és eshet teherbe anélkül, hogy igazán készen állna rá. Sajnos egy hosszú küzdelem önmagában nem tesz jó szülővé, hiszen az annyi mindentől függ. De azt legalább mi már biztosra tudjuk, hogy nincs amit ne vállalnánk  és ne tudnánk végig csinálni érte és hogy ő ezerszer fontosabb bárminél, bárkinél, beleértve munkát, utazást, pénzt és végső soron önmagunkat is. 

Szóval sajnálatra semmi ok: kemény csajok vagyunk, fantasztikus pasikkal az oldalunkon. A gyermekeink szerencsések, mert felkészült és elkötelezett szülőkhöz és hétpróbás, valódi szerelemházasságokba érkeznek.