Hát nem sikerült

 Nem sikerült a harmadik inszem sem. Mivel délután dolgoznom kell és elhatároztam, hogy munka végén nézek csak rá az emailekre, ahova a hcg vérvétel eredménye érkezik. Átállítottam a telefonomat is, hogy ne jelezze, ha email jön.  Önfegyelem az egekben. Aztán egyszercsak jött a megérzés és az email érkezése után 1 perccel egyszerűen muszáj volt rákattintanom a gmail-re és ott volt.

  A vér lüktet a fülemben, a mellékvesém termelte stresszhormonoktól a látásom homályos. Elsőre egy nagyon magas számot tudok kiolvasni és egy pillanat tört részére elönt a mély nyugalom, megkönnyebbülés, és a világegyetemben érezhetően a helyére kattan valami. Mert terhes vagyok. Közben persze elakad a lélegzetem is. Érzem, hogy meg kell találnom a hangszálaimat, hogy hozzá tudjak szólni a férjemhez. De aztán  annak a csodálatos pillanatnak a következő tört részében rájövök, hogy az a szám a referencia érték. Az én számom most is 2, ahogyan legutóbb is volt. Sosem szerettem a kettes számot. Most meg egyenesen utálom. 

De hát ez van. Némán a férjemre nézek, nem vett észre semmit. Nagyon dolgozik, mert holnaptól két hétig szabin lesz és most millió dolgot kell befejeznie. Édes szívem, annyira szeretem. Még ma reggel is milyen gyengéden becézgette a hasamat. A most már tudom: üres méhemet. Nem tudom, honnan veszi ezt az elemi bizakodást még így a 3. kör utáni hetekben is. Csodálom érte és hálás vagyok, hogy ő teljesen őszintén végig hitte, hogy sikerül. Megvárom a rossz hírrel a munkaideje végét. 

Nem sírok. Megdermedtek a vonásaim. 

Kényszeresen keresem, mi a jó a helyzetben. Egyet találok is: nem kell már kímélnem, óvnom magam, nyugodtan mehetek az eddiginél intenzívebb jógára is holnap. Kipróbálok egy újat! Ez kicsit felvidít. Felgyalogolhatok a hegytetőre a kutyámmal és nem kell attól félnem, hogy túlerőltetem magam. Ez is jó gondolat. Szeptember elején megyünk egy új dokihoz, akiről csupa jót hallottunk és bízunk benne, hogy nem lesz több tökölés, kezdhetjük már a következő ciklusban. Bízom az IVF-ben. Bízom a testemben! Most egy teljes ciklus pihenés jön. Mehetünk strandolni. Akkor szeretkezünk, amikor akarunk. Egy hónapig látnom sem kell semmilyen hormontablettát vagy hüvelykúpot vagy szurit. Egy hónap teljes pihenés, feltöltődés. Az utolsó hónapunk még a kisbabánk előtt, aki jönni fog... hamarosan...

Nem sírok. Nem sírok, nem sírok...

Majd azért este, ha nem kell már összetartanom magam, majd azért nagyon fogok sírni... és nem leszek vele egyedül. Valahol mélyen lélekben velem lesz sok-sok sorstársam, sok-sok női erő és támogatás. Sok-sok nő, akiknek már sikerült, de akik sokszor sírtak úgy, mint én.

Tabu téma: a neheztelés

  

   Nem is tudom, le merjem-e írni. Még a pszichológusnál se mertem kimondani. Pedig őszintén úgy érzem, elefánt a szobában, amiről nem beszélünk. Oké, nem olyan nagy elefánt és mindenki elrendezi magában, de valahogy mégis zavar, hogy nem lehet róla beszélni.

   Azokat a nőket érinti, akiknél minden okés, hormonok rendben, peteérés pipa, átjárhatóság pipa, inzulin és pajzsmirigy cuccok pipa, viszont a férjüknek nem igazán jó a spermaképe, így a dokik inszemet, lombikot javasolnak. Nem mondhatom ki hangosan, de az az igazság, hogy ha mondjuk 5x annyi hímivarsejtet termelnének a Szerelmem heréi, akkor lehet, hogy egyetlen inszemet se kellett volna átélnem. Egyetlen darab hormontablettát se kellett volna bevennem és nem lógna a levegőben most az, hogy lombikba fogunk, ami megintcsak hatalmas egészségügyi terhelést jelent. Rettenetesen hangzik, ugye?  Nem szabad ilyesmit hangosan kimondani, hiszen nem szándékosan nem termel eleget és tényleg nem tehet róla. És szeretem. Mindenkinél jobban szeretem Őt.

   De tényleg nem tehet róla...? Tényleg nem tehetne többet? Amikor én fél éven át minden héten, a munkaidőmből lecsípve akupunktúrára jártam, amivel rendbetettük szépen az FSH szintemet, akkor ő csak ült a babérjain és megelégedett azzal, hogy bekapott minden reggel egy darab Profertilt. Pedig már a legelső spermiogram megmutatta, hogy nagyon fejleszteni kéne rajta és én pont ezért kerestem rá akupunktúrás kezelésekre és eredetileg azért mentem, hogy vele szolidarítsak. Csak aztán ő elhalasztotta és úgy is maradt. Nem tudok ezért nem neheztelni. Nem tudom nem gondolni, hogy mozoghatna többet, utánaolvashatna többet. De ez bármikor bárkiről elmondható: tehetne többet. Mindig lehetne többet. Én sem teszek meg mindent - példának okáért nem kell messzire mennünk: itt a kávé az orrom előtt... 

   De nem számít, hogyan csűröm-csavarom az érvelést, a gondolataimat, az érzés megmarad: neheztelek. Beszélni pedig nem szabad róla, mert szeretem és nem akarom bántani. Jól esne más nőkkel megbeszélni, hogy ők is gondolnak ilyeneket. Ezen felül tartok tőle, hogy ha felvetném egy csoportban, jól le lennék torkolva, hogy nem szabad egymást hibáztatni és hogy lehetek ilyen. Úgyhogy marad egy blogbejegyzés, amit egyelőre nem is teszek nyilvánosra. 

Vitaminos füzet

    Ahogy gyűltek a bogyók, amikkel doppingoljuk a termékenységünket, kezdtük összekeverni, mit vettünk már be aznap és mit nem. Nem akartam olyan gyógyszer-adagoló dobozt, amilyen a nagyszüleimnek van, ezért vettem egy nagyon cuki, szőrös borítójú füzetet a Flying tigerben és ebbe minden hét elején berajzolom a heti táblázatot, ahol pipálgatjuk magunknak.  Szeretjük, mert aranyos, vidám! 

Jobb oldalon a féjrem, bal oldalon én. Persze mindig elrontok valamit, ezen a héten például kifelejtettem a reggeli InoFolic port a táblázatból. De mivel most inszem utáni két hétben vagyunk, sok sort elfoglal a progeszteron is, szóval semmi gond, tökéletesek sosem leszünk, lényeg, hogy élvezzük a pipálgatást, mint a gyerekek :)

   Eleinte Profertilt (pasiknak) és Elevitet (csajsziknak) szedtünk. Aztán jöttek az újabb tippek. Kéne még Omega 3, kéne még Q10, egy kis ez, egy kis az. Annyi mindent összeolvas az ember. 

Mostanra végülis arra jutottunk, hogy az előre összeállított termékenységi vitaminok összetételét áttanulmányozva külön-külön vesszük be a dolgokat. Mert például míg egy babaváróban van E vitaminból 20-40 mg, addig a bioextra E kapszulában 400 mg. Nem vagyok rest, beveszek belőle kettőt is. Túladagolni úgyse nagyon lehet, a méhnyálkahártya pedig nagyon hálás érte, azt mondják. Q 10 bogyók többsége 60 mg-ot tartalmaz, de találtam olyat, ami 100-as. A termékenységi vitaminokban ezzel szemben jó, ha 10 mg van. Még egy utolsó példa: pasiknak nagyon fontos a szelén, amiből a Profertilben csak 60ug van, ám a mi kis szelén bogyónkban 100! Bingó! :) 

Délben azért bedobunk egy sima Actival multivitamint is, hogy ki ne maradjon valami.

   A Calcium Fluoratumot egy nagyon aranyos csajszi ajánlotta, aki a youtue-on. Fertility Homeopath néven megtalálható. Ez egy homeopátiás só tabletta, ami szintén beágyazódást segít. 

  A fehér fagyöngy tea is a méhfalat erősíti, Gyuri bácsi teái között olvastam róla. Minden este beáztatom hideg vizbe, reggel pedig azzal indítom a napot. Az L-arginin és L-karnitint szintén a Profertil összetevői között ismertük meg, de edzőtermi vitaminos boltban külön is van és így ezt is nagyobb mennyiségben szedhetjük. Ez az ötlet egyébként egy fb csoportban olvasott posztból származik. Egy pasi mesélte el, hogyan tornázta fel nagyon alacsonyról nagyon jóra a spermiumszámát úgy, hogy nem a túlárazott és kis mennyiséget tartalmazó márkás bogyókat szedte, hanem külön-külön, nagy mennyiségben. Szóval nem én találtam ki, de tetszik az ötlet.

Egy dolgot szabad csinálni: Bármit!

   Egy mondat nagyon megmaradt bennem abból a videóból, amit Pataki Zitáék forgattak az inszeminációról. (Örök hála érte Nekik, szuper-értékes kisfilm!) Szőnyi doktorúrral beszélgetve Zita feltette a nagy kérdést: mire figyeljenek, mit csináljanak, vagy ne csináljanak a nők az inszem utáni két hét várakozás alatt. A válasz pedig tömören és egyszerűen így hangzott: "Bármit, ami eltereli a figyelmüket arról, hogy terhesek lettek-e vagy sem!" 

  Úgy vélem, hatalmas empátia és tapasztalat van ebben a megszólalásban a doktorúr részéről. Éreztem, hogy tudja, milyen óriási nyomás alá helyezzük ilyenkor magunkat és talán arról is van szakmai véleménye, hogy ez az öngenerált stressz mennyire káros a folyamatra - bár ez konkrétan nem derült ki, lehet, hogy csak én teszem hozzá.

  Amikor az első nála csinált inszemre készültem, még ennek ellenére is megkérdeztem, hogy akkor most mit szabad és mit nem és a szemembe nézve teljes magabiztossággal azt mondta: nem kell kímélnie magát, nyugodtan élje úgy az életét, ahogyan eddig. (Egy dohányos, bulizós, drogozós, munkamániás csajnak nyilván nem ezt mondta volna, de rajtam látszott, hogy fel vagyok készülve és igazából tényleg arra van szükségem, hogy valaki azt mondja: nyugi. 

  S még ennek ellenére is a harmadik inszem után nem bírtam magammal és feltettem a kérdést az egyik lombikos csoportban, hogy szerintük mehetek-e 2 nappal utána jógázni? Hülyeség volt. Természetesen az emberek fele azt mondta, hogy ne menjek. Tudtam, hogy nincs igazuk. Az emberek másik fele tapasztalatokkal alátámasztva írta, hogy direkte jót tud tenni. Elmentem. De a jóga óra két harmadát azzal töltöttem, hogy paráztam azon, hogy most mekkora nyomást fejtek ki a pocimra és úristen, nehogy most akarjon megtapadni és emiatt ne tudjon... Baromság. 2 nap után még nincs megtapadás és egészen biztos, hogy nem egy végtelenül gyengéd és lassú yin jóga óra miatt nem fog. Mégis féltem. Nagyon nehéz ezeket kikapcsolni, ezért is írok most erről. 

   Mindent meg akarunk tenni és nem igazán van mit. Meleg zoknit és derékmelegítőt hordok, mert a meleg segít a jó vérkeringésben és a jó vérkeringés segít megfelelő állapotban tartani a méhnyálkahártyát. Ugyanezzel a céllal indítom a napot mindig fehérfagyöngy teával - egész megszerettem már az ízét. Szedek D, B, E vitamint, cinket, szelént, Q10-et, omega 3-at, calcium flouratumot, L-arginint és ezek mellett mindent, amit a doki felírt (Utrogestan, Duphaston, Aspirin protect és InoFolic). Nem emelek, nem megyek hegynek föl gyalog, és még sorolhatnám, de igazából mindez teljesen placebó (najó, a vitaminok, hormonok nem) és arra való, hogy megnyugtasson.

   Valójában minden azon múlik, hogy a petesejt és a hímivarsejt egészséges-e. Ha igen és ha találkozniuk is sikerült, akkor ők már intézik a dolgot. A tested pedig bölcsen védeni fogja az ő kettősüket minden áron. Pihenj, katona. Nem tudod elrontani. 

Nyugalom

Nyugalom. Furcsa vendég nálunk. Nem ez az első szó, ami a mesterséges megtermékenyítésekről és beültetésekről eszünkbe jut. Most mégis itt van. Valószínűleg a napi többszöri termékenység-meditációk eredménye és a jógáé és a szerelememé: nem aggódom már.

Tény, hogy nem tudom, ez az inszem lesz-e életünk új fejezetének kezdete, vagy kell még egy kör és még egy kör és még nehezebb körök. De ez valahogy most nem tűnik fontosnak. Nem zavar, hogy nem láthatom, mi vár ránk a következő kanyar után. Mert maga az út már valódinak érződik a lábaim alatt. 

Érzem a lelkemben az átalakulást. Egyre jobban fókuszálok magamra, magunkra. Ezt nevezi az egyik fertility coach "pre-mester"-nek. Készülődünk, lassulunk, hangolódunk a babánkra. Elfogadjuk, hogy nem tudjuk, mikor jön.

A munkám, ami eddig a legtöbb figyelmemet és energiámat magába itta, mostanra kikapcsolódássá vált, amit szeretek, de nem viszek túlzásba. Nem is nagyon jönnek most új emberek. Korábban pánikba ejtett volna, ha csak ennyit dolgozom. Most viszont érzem, így van jól. Biztonságban vagyok - bár ezt naponta át kell gondolnom és megbeszélnem magammal, de lényeg, hogy a végén erre jutok minden nap: biztonságban vagyok. Várom a babánkat, az ajándékunkat, a megtisztelő feladatunkat, a lelket, akinek dolga lesz itt. Készülök, hogy neki adjam a testem, az életem.

Ahogy én készülődöm a láthatatlan függönynek ezen az oldalán, valaki odaát, végtelen szimmetriában velem, ugyanígy készülődik. Nem látjuk egymást, de megtanultam már a gyászaim közepette, hogy a függöny mögött ott vannak mind, akiket itt már nem látunk. 

Kanyarog az út előttünk és alig látunk pár méternél tovább. Talán mindig így van ez és csak illúzió, hogy tervezhetjük az életünket. Felbecsülhetetlen értékű tanulás ez nekem. Jobban a jelenbe tesz, mint bármi más azelőtt. 

Elnézem ezt a képet a kanyargó útról és látom, hogy nem egyedül mendegélek rajta. Minden lépés, amit a szerelmemmel kéz a kézben teszünk, nekem az itt és mostban tökéletesen elég a boldogsághoz.

A harmadik inszemináció

Hála a jógának, a sok vitaminnak és a closilbegyt bogyóknak, a ciklusom 11. napján már volt két szép tüszőcskénk a bal petefészkemben, 21 és 19 mm nagyok! Nem is vártunk tovább, a 13. napon, július utolsó napján már be is küldtük nekik 27 órával a tüszőrepeszt szuri után a spermiumcsapatot. 

  Büszkén vagy sem, nem tudom, de meg kell mondjam, rutinosak lettünk. Most már az orvossal egyeztetve vettem be fájdalomcsillapítókat reggel és így tényleg csak alig fájt. Megkönnyebbülés volt. Féltem tőle nagyon, azok után, amilyen a második volt. De közben már előre szégyelltem magam, hogy nekem fájdalomcsillapító kell ahhoz, ami másnak meg sem kottyan. (Azoknak írom, akik még előtte állnak: a nők túlnyomó többségének tényleg nem fáj, úgyhogy ne ijedj meg az én élményeimtől!) Szóval picit szégyelltem magam. Hogy fogja ön bírni a szülést, asszonyom? - hallottam az elképzelt ítélkező hangokat a fejemben. De végül arra jutottam, a kisbabánknak az a legjobb, ha a testemben és a lelkemben béke van. Ha ehhez kell pár vény nélkül kapható bogyó, ám legyen. A baba érdekei mindenek előtt.

Ez alkalommal olyan jól voltam, hogy beavatkozás közben csevegni tudtunk a dokival. A Férjem pedig már magabiztosan tartotta a kezét a hasamon végig - múltkor szerintem úgy meg volt illetődve, hogy eszébe sem jutott, pedig de jól esett! 

A pihenőszobában utána jó ideig csak kettesben voltunk. Meghallgattuk közben a kis meditációmat, az invite your baby-t, amit reggel-este hallgatok már egy hete és nagyon szeretem. Senki nem rúgott ki minket, úgyhogy picit tovább is pihengettünk együtt, mint egy óra, jól esett kiélvezni a megkönnyebbülést, hogy túl vagyunk rajta és minden a legnagyobb rendben.

Itthon nagyot aludtam és az első körrel szöges ellentétben már nem csinálok nagy ügyet a progeszteron kúpokból. Beteszem őket napi 3x és megyek tovább, ahogy a doktorbácsink is mondta. Rossz visszagondolni az első inszem után, amit még a Kaáliban vezényeltek le, mennyire szorongtam minden egyes kúp felhelyezés után, hogy "ki ne essen" és mozogni sem mertem. Ellenségeimnek se kívánnám azokat a fekve vacsorázásokat...

  Ez a harmadik körünk és az én életemet születésemtől fogva uralja a hármas szám. 83.03.03-án születtem. Emiatt most babonásan, de nagyon-nagyon babonásan hiszünk, bízunk! Sokkal bátrabban vizualizálunk, mint korábban. Nem félek már úgy a csalódástól, mint az előzőeknél. Talán mert tudom, hogy azt is túl lehet élni, abból is fel lehet állni. Megtapasztaltam. Mondta egy barátnőnk, hogy a 3. és 4. inszemnél nő igazán meg a siker valószínűsége. Nem értettem, de most már kezdem sejteni, hogy talán pont ez a tapasztalásokon alapuló nyugalom segít sokat. Ráadásul, ha most fogan meg, akkor a születésnapja arra az időszakra esik majd, amikor a családom összes nőtagja és az öcsém is a világra jött. Valahol ez is olyan sorszerűnek érződik most. 

   A múlt héten, mikor picit ráértem, szülésvideókat néztem, mint régen, amikor még sokkal optimistább voltam, még sok-sok év csalódást megelőzően. Az, hogy most újra nézem, valamilyen mély belső újraébredést jelent. Újra el tudom hinni, hogy készülődöm. Nem egy áthatolhatatlan fal túloldaláról nézem a kismamákat és szülőnőket és anyukákat. Hanem egy úton, ahol picit mögöttük haladok, de ez lényegtelen. Nagyon szeretem nézni, ahogy világrajönnek a babák. Egyáltalán nem ijeszt meg az a fajta fájdalom. Valahogy vonz, mint egy ultimate erőpróba és egyben szakrális élmény.

  Most pedig újra várunk. Nyugalommal, szeretettel, jógával, meditációval, tervezgetéssel. Készülődünk. <3 

 

Kicsi Tanítónk

Kicsi buddhám, kicsi tanítóm, már most mennyi mindent köszönhetek neked. Tanítasz, mozdítasz azzal, hogy nem jöttél még. Miattad elkezdtünk együtt jógázni, rájöttem, hogy belefér a napomba reggel és este a rövid meditáció, lelkiismeretesen szedem a vitaminokat, amit azelőtt sose tettem, újra kezdtem pszichológushoz járni, és találtam egy orvost is, akiben megbízom. Rájöttem, hogy cigi és alkohol nélkül is milyen könnyen jól tudom magam érezni. Elkezdtem jobban szeretni, tisztelni, ápolni a testem, a nőiességem. Szebb és jobb lett az életem már attól, hogy készülünk rád. A jó irányba viszel minket már most. Ha ebben a hónapban sem jössz, utólag annak is látni fogom az értelmét. Te jobban látod, mikor vagyunk készen.

Halál és születés

Ha nem hiszek a halálban, mert tudom, hogy csak a testünk múlik el, akkor magától értetődő, bár kissé furcsa kijelentés, hogy a születésben sem hiszek. Nem ott végződik, nem ott kezdődik. Csak formaváltás. Egy másik dimenzióból átlépés. Számunkra ismeretlen törvények szerint.
Nem egy soha nem létező jön létre a kisbabánkban. Újra születik, újra belép a földi világba, ebbe a fizikai dimenzióba. Csak utat adunk. Csak a föld vagyok.

Reggel és este

A Kisbabánk Lesz! könyv nagyon ajánlja, hogy kezdjünk el napi 1 vagy 2 alkalommal meditálni rövideket. Sok fertility meditation van fent a neten. Kerestem, kerestem, melyik legyen az. Sokat meghallgattam a hétvégén. Mindegyik nagyon szép. Ezt nem csak azért választottam, mert 7 perces és így könnyen be tudom illeszteni a reggelekbe és az estékbe is, hanem mert nagyon-nagyon sok szeretettel mondja benne a nő a magáét. Nem igazán a testre fókuszál, sokkal inkább a Lélekre, aki jönni szeretne. Vasárnap is meghallgattam reggel-este és ma is. Negyedik hallgatásra már tudtam vele mondani és sok év csalódás után újra látni tudtam magam előtt egy pici babát. Könnyek szöktek a szemembe és csak néztem lelki szemeimmel, hogy milyen szép. 

Mohón néztem, mert meg akarom ismerni. Arra gondoltam, hogy ha itt lesz, állandóan csak nézni akarom, mert kíváncsi vagyok rá, ki ő. Egy kész kis lény érkezik meg. Nem úgy gondolok már rá, mint valakire, aki "az én babám". Nem az enyém, hanem Önmagáé. Mi csak a kijelölt segítői vagyunk. Őrzői, mentorai, és ha jól alakulnak a dolgok, akkor a szerettei. A saját útjára jön. Nem azért, hogy az enyémet meghosszabbítsa vagy kiteljesítse. 
Csak figyelni szeretném őt és segíteni. Valahogy úgy, ahogyan Stephen Hawkingot tologathatták a tanítványai: tudom, hogy szüksége van rám, de nem azért mert kevesebb, mint én. Sőt.

Virágzás

Egy vezetett relaxáció közben nem annyira jó, ha elkalandoznak a gondolataink, de ma örültem neki, mert jó dolgok jutottak eszembe! Elmesélem!
Egy nyíló virágot "kellett" éppen elképzelni a szívünk táján, amikor felmerült bennem, hogy én most inkább a méhem területén szeretném ezt a nyíló virágot elképzelni.
Innen egy pillanatnyi asszociációs ugrással a Trónok harca első évadában találtam magam, ahol Sansa első vérzését úgy hívják: flowering. Virágzás.
Rádöbbentem ebben a pillanatban - és itt már fogalmam sincs, miről beszélt a hang a relax videóban - hogy igazából az első menstruáció tényleg a virágzást jelenti, vagyis az első virágot, az első megérlelt petét. Milyen csodálatos is a testünk, hogy évtizedeken át minden hónapban virágot hajt! Aztán persze minden hónapban elhervad és elengedjük. Helyet adunk az újnak.
Ilyen a testünk. Virágzunk egész évben.

A testem és én

  Valamiért sosem vigyáztam úgy a saját testemre, ahogyan az állataim testére vigyáztam és ahogyan majd a babánkra is fogok. Valamiért az önszeretet a testem felé nehezen megy. 

Elvileg az aktuális szépségideál keretein belül "csini alakom" van. Mégis valahogy nem tudom szépnek látni. Szeretem fényképezni a főztömet, vagy visszaolvasgatni az írásaimat, de nem szeretem nézni a testemet. Annyi hibáját látom kívül is és ami a belsőt illeti: annyiszor, de annyiszor hagyott már cserben, vagy vallott kudarcot a méhem. Nem igazán tudok már bízni bennem. Olyan, mintha a testem az ellenségem lenne, aki felett győzedelmeskedni akarok a sok vitaminnal, orvosi segítséggel.

És nagyon nehezen, de bevallom itt a senki előtt: Félek a terhességtől, mert nem tudom, vajon jó hely lennék-e valakinek? 

Szeretném olyan szépnek látni a testem, amilyen tökéletesen szépnek a Kiskutyám minden vonását látom, aki tényleg maga a természetes tökély. Szeretném szeretni a saját apró tökéletlenségeimet úgy, ahogy a Férjem testének minden apró részeltét szeretem.

Nem tudom, hogyan kell. Ott kezdem, hogy vezetett relax videókat keresek a témában a youtube-on... Aztán majd beszámolok a fejleményekről.

Vádlottak padján

   Az eredményhirdetés, a lottóhúzás, vagy köznapian szólva a HCG vérvétel napján és az azt megelőző napokban egyre erősebben eluralkodott rajtam egy érzés, amit talán a reménykedéstől való rettegés szavak írnak le a legjobban. Úgy láttam önmagamat, mint aki egy cellában ül egyedül és a rácson túl valaki a cellám kulcsát pörgeti az ujjai között. "Mmmmm..... lehet, hogy ma kiengedlek... De az is lehet, hogy nem.... Még nem döntöttem el..." - és gonoszul mosolyog hozzá. Kínoz azzal, hogy reményt kelt. El akarom hinni, de annyira félek a csalódástól, hogy inkább nem akarom elhinni. Közönyt tettetek. Mi mást tehetnék? Csavarodjak a rácsokra könyörgőn?

Fogalmam sincs, miért vagyok ide bezárva. Mit követtem el? Igen, a termékenységi nehézségek pont olyanok, mint egy büntetés, amit nem tudod, miért kapsz. Talán egy súlyos betegség is ilyen, csak azt még nem éltem át. 

   Valószínűleg csak képzelem, ahogy anyukák összesúgnak a hátam mögött és azt találgatják, vajon nekünk miért nincs gyerekünk. Bár amikor egy volt évfolyamtársam (két kislány anyukája) azt mondta még évekkel ezelőtt, hogy "nem lehet, hogy azért nem jön a baba, mert annyi állatotok van, hogy már nincs több energiád, amit rá áldozhatnál?" hát, egy ilyen mondat után elég nehéz nem belelátni a hibáztatást. "Nem tudom." - válaszoltam. Azóta gondolatban már sokszor kiabáltam a szemébe: akkor szerinted most mit kellene tennem? vágjam be egy menhelyre a kutyáimat? akkor attól jobb anya-alapanyag lennék? 

   Ez csak egy hülye gondolat volt a részéről, amire valószínűleg már nem is emlékszik, de én azóta hordom a lelkemben ezt a gondolatot. Vajon ez a hibám? Hogy túl sok állatot fogadtam örökbe?

  A pszichológusom azt mondta tegnap, hogy a börtönőr, akit elképzeltem, valójában nekem egy részem. Én tiltom le magamnak a babát valamiért. Segíteni akart nyilván, de újabb vádat hallottam ebben a mondatban. Akkor mégiscsak én csinálom rosszul. Mikor érnek már véget a vádaskodások? Mikor jelenti ki valaki nyíltan, mindenki füle hallatára, hogy nem ez én hibám? 

Mi lesz veled erotika?

  Az elefánt a szobában. Amiről még a lombikos-inszemes csoportokban sem beszélünk. Mi lesz a szeretkezésekből, ha a babaprojekt átveszi az uralmat az életünk felett? Ahogy egy kedvenc vloggerem mondta: when lovemaking becomes babymaking. 

   Egy több éves stabil kapcsolatban amúgy is nehéz. Egyszerre legyél dolgozó nő, háziasszony, támogató feleség, barát, rokon, gazdi, és mindezek után éjjel szenvedélyes szerető. Hát, köszönjük szépen, 24 órából áll a nap és jó lenne ebből legalább 6-ot aludni is (mmmm.... inkább 7-et....). Főleg azoknak nehéz - mint nekem is - akiknek a megfelelési kényszer úgy alapból áthatja az életünket. Jó akarok lenni. Mindenben. Oda akarok figyelni. Mindenre. Is.

  Na és akkor erre jön rá az, amikor elkezdi először az ovulációs teszt megmondani, mikor szabad és mikor nem. Utána az andrológus a spermavizsgálat miatt. Majd a nőgyógyász az inszemek és lombikok előtt. Most 3 napig nem szabad, most 5 napig nem szabad, persze mindig pont olyankor, amikor épp hormonálisan nagyonis lenne kedved. Utána az inszem után viszont parancsba adják, hogy tessenek "együtt lenni" még ma este. Nagyon romantikus. Majd jön a várakozás 2 hete, amikor mindent megteszel, hogy támogasd a beágyazódást és félsz, hogy a legkisebb mozgás is ronthatja az esélyeket. Elvileg nem rontja, utánaolvasol, lecsekkolod ötször, de mi van ha...? Mi Van Ha?! Utána jön a nem várt vérzés, a fájdalom, a gyász és akkor is ki a fenének van kedve. Röviden: amikor kedved lenne, akkor le van szabályozva, amikor meg lehetne, akkor mindig van valami.

  Ilyen körülmények között a kapcsolat egyik legfinomabb részét elveszíthetjük. De nem törvényszerű!!! Magunkon inkább kicsit azt figyeltem meg, hogy felértékelődik. Kicsit olyan, mintha távkapcsolatban élnénk, csak ritkán lenne lehetőségünk találkozni. Nehezített pályán vagyunk. De ez önmagában nem jobb vagy rosszabb. Kreativitást igényel. Többet kell beszélnünk róla. Több energiát kell beletennünk, hogy akkor is szerelemmel forduljunk egymás teste felé, amikor kívülről tudjuk egymás orvosi adatait. Igen, azt hiszem, az messze nem "normális", hogy egy férj képben van a felesége méhnyálkahártyájával, ciklusával és tüszőivel eközben a feleség pedig a hímivarsejtek számával, mozgásával, morfológiai és egyéb adataival. Nem annyira romantikus alapból. De lehet az! Tele rakhatjuk ezt a nehéz utat is szerelemmel. Amikor épp nem szabad, akkor is kifejezhetjük, hogy mennyire hiányzik és milyen jó lesz majd, ha lehet - mindeközben nem két külön földrészről csetelünk, hanem egymás mellett fekszünk az ágyban és csak azért nem engedjük meg magunknak, mert így van nagyobb esélyünk a kisbabánkra.  Szerintem ez igenis romantikus és szép. Szeretetből tesszük, hogy nem tesszük.

  Aztán még ott van a férjed és a kis pohár esete. Steril vizelet gyűjtő edény a tisztes neve - már ezt is megtanultuk. Patikában lehet kapni, nincsen benne semmi ciki. Időbe telt, míg rájöttünk - mert sajnos erről sem szokás beszélni - hogy sehol nincs az leírva, hogy a férjednek kettesben kell lennie a pohárkával. Akár otthon, akár az intézményben történik is a pohárkával való elvonulás, szerintem fontos tudni, hogy Te is ott lehetsz és lehet ez is egyfajta szeretkezés. Elég speciális, nem mondom. De lehet erotikus, és lehet tele szerelemmel ez a része is a dolognak.

   A rögtön-jött-a-baba és a becsúszott-a-baba pároknak a szülés előtt és után kell majd először szembesülni vele, hogy a szexualitásuk alkalmazkodni kényszerül a megváltozott körülményekhez. Mi már vérprofik leszünk addigra. Miben is...? Abban, hogy nehezített körülmények között is megőrizzük a szerelmet és egy kis csipetnyi szenvedélyt. Mint egy pici gyertyalángot, amiből tábortüzet lehet gyújtani, ha végre lesz rá idő. Van, hogy jobban megy, van hogy nehezebb. De megyünk szépen előre az úton és igyekszünk.

Nagy László:
Ki viszi át a szerelmet?
"Létem ha végleg lemerűlt,
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantú mezővé a szikla-
csípőket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerűlt,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!"